TÉMÁK, Kategóriák

Ismerje meg a stressz és az álmatlanság kapcsolatát

526
HOZZÁSZÓLÁS:

A stressz és az álmatlanság gyakran kéz a kézben jár. Ha egyszer ez a kettő összefonódik, ördögi körbe kerülünk, mivel a stressz miatt nem jön álom a szemünkre éjszakánként, miközben a kialvatlanság hatalmas stresszforrást jelent.alom-alvas-pihenes-05

Az alvás két fajtája

Az egészséges szervezet kétféle alvást ismer: a hagyományos alvást és az úgynevezett paradox alvást. A hagyományos értelemben vett alvás létfontosságú a szervezet regenerálódásához, ekkor termelődnek a fertőzéseket leküzdő antitestek is.

A paradox alvás során lelki-érzelmi életünk billen helyre az álom közben. Az alvásminták kísérletes vizsgálata szerint ha valakinek kevés hagyományos alvásban van része, a szervezete látja kárát, paradox alvás híján viszont érzelmi egyensúlyunk borul fel. Nélkülözhetetlen tehát, hogy mindkét alvásfajtából kivegyük a részünket.

Mennyit kell aludnunk?

Egyénenként változó, kinek mennyi alvásra van szüksége. Egyesek megvannak a 8 óra kialvása nélkül; ne aggódjanak hát, ha önöknek 6 óra is elegendő. Minél hajszoltabbak azonban a napjaik, annál több alvásra lesz szükségük ennek ellensúlyozására.

A szakemberek szerint nem lehet bepótolni az álmatlanul eltöltött időt, mégis mindenki, akinek volt már része erős stresszben, tudja, hogy utána vég nélkül tud aludni.

Ezért olyan fontos, hogy méregtelenítéskor annyit alhatnak, amennyit csak akarnak. Gyakran ilyenkor engedünk le, s jön ki rajtunk a fáradtság. Akad, aki szinte végigalussza az egész kúrát.

526
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

TÉMÁK, Kategóriák

Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]